Egész
éves tartalomjegyzék -Content of the Volume 2000.
Tartalom Contents Inhalt
Összefoglalók Abstracts Kurzreferate
TARTALOM
Összefoglalók / Abstracts/ Kurzreferate
Január - January
HAJDU ISTVÁNNÉ - KOCSONDI JÓZSEF - LAKNER ZOLTÁN CSIBA ANDRÁS - SZENTGYÖRGYI MÁRIA - LOMBAI GYÖRGY
HOGYAN ÉLNEK,
GONDOLKODNAK, TANULNAK, A JÖVŐ ÉLELMISZERIPARI MÉRNÖKEI? I. RÉSZ
HAJDU ISTVÁNNÉ - KOCSONDI JÓZSEF - LAKNER ZOLTÁN
A Kertészeti és Élelmiszeripari
Egyetem Élelmiszeripari Karán kérdőíves felmérést végeztünk mintegy 360 hallgató
bevonásával. Munkánk során arra kerestünk választ, hogy a leendő mérnökök milyen
értékrenddel, mely célok érdekében kerültek az intézménybe, hogy ítélik meg az
ott folyó képzést és mit várnak jövendő munkahelyüktől. Felmérésünket
matematikai statisztikai elemző módszerek alkalmazásával értékeltük Munkánk fontos
tanulsága, hogy a hallgatók értékrendjében erőteljes differenciálódás tanúi
lehetünk Ebből következően egymástól erősen különböző az intézményhez, az ott
folyó oktató munkához való viszonyulásuk is. A Pannon Agrártudományi Egyetemen
folytatott párhuzamos vizsgálatok az igazolják hogy a hallgatók értékrendjében
meglévő differenciák sokkal jelentősebbek mint az, hogy éppen mely intézmény
diákjai. Jelentős gond a pályakép kialakulatlansága, az a tény, hogy a
szakmaválasztásnál csak keveseknek van akár vázlatos elképzelésük is arról,
milyen életpályára készülnek fel. Kedvező jelenségnek tekinthető, hogy viszonylag
pontosan látják a velük szemben támasztott munkaerőpiaci követelményeket és
legalább kritikusan felismerik hogy az intézményben folyó képzés csak részben
képes megadni azon alapokat, melyek a későbbi érvényesüléséhez elengedhetetlenül
szükségesek Pozitív jelenség hogy a hallgatók zöme egyértelműen amellett foglalt
állást, hogy választott szakmájában, vagy ahhoz viszonylag közelálló területen
kíván tevékenykedni.
STUDENT'S VALUE SYSTEM,
ATTITUDES AND PRACTICAL BEHAVIOUR DURING TRANSTTION: RESULTS OF A PRACTICAL SURVEY
This paper reports an investigation into the value
system and attitudes of Hungarian agricultural students. Direct-question survey have been
carried out at two different universities of Hungary at various courses. The results of
survey were analysed by multivariable statistical methods. Combining factor and cluster
analysis, on basic value systems four characteristic student - clusters could be
formulated: the material - value oriented yuppees,
the family oriented students, the hedonists, and the group of profession oriented
students. Most of the students were rather dissatisfied with curriculas. They emphasised
the importance of management knowledge and the skills for utilisation of up-to-date
decision support systems. The results underline the need to re- focus on the development
of generic managerial skills and creativity at the expense of "pure, classic"
agricultural science. Most students accept, that graduates need to be problem definers and
problem solvers, who transfer and apply specialised techniques and knowledge across a
variety of situation.
DAS LEBEN, DIE GEDANKEN UND
DAS STUDIUM DER LEBENSMITTELINGENIEURE DER ZUKUNFT
Ein Fragenbogenvermessen wurde auf der
Lebensmittelindustrie Fakultät der Universität fur Gartenbau und Lebensmittelindustrie
mit Teilnahme von nahe 360 Studenten durchgeführt. Unsere Arbeit war auf die Fragen
gerichtet mit welchem Wert, im lnteresse von welchen Zielen die zukünftigen Ingenieure in
dieser Institution arteiten, wie sie die Ausbildung dort beurteilen, was sie von ihren
zukünftigen Arbeitsplätzen erwarten. Das Vermessen wurde mit mathematisch-statistischer
Analysenmethode bewertet. Eine wichtige Lehre unserer Arbeit war die Bemerkung einer
starken Differenbzierong in der Wertordnung der Studenten. Danach ist ihr Verhalten zu der
Institution und zu der dort geleisteten Arbeit stark verschieden. Problem ist der Mangel
der Gestaltung der Berufslaufbahn, nur wenige habe eine skizzenhafte Vocstellung über die
Zukunft. Sie bemerken genau die Erforderoisse des Arbeitskraftmarktes und erkennen
kritisch, dass die Fachbildung nur teilweíse jene Grondlagen ihnen reichen kann, die zu
einem späteren Erfolg in ihrem Leben unbedingt nőtig wären. Es kann als positiv
bewertet werden, dass der grösste Teil der Studenten auf ihrem Fachgebie oder in dessen
Nähe betätigt werden plant.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Hajdu Istvánné egyetemi docens, tanszékvezető
Szent lstván Egyetem Élelmiszermérnöki és
-tudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
1119 Budapest, Villányi út 29-43.
Kocsondi József egyetemi docens, tanszékvezető
Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon
Mezőgazdaságtudományi Kar Gyakorlati Szervezési és Vezetési Tanszék
Lakner Zoltán egyetemi docens
Szent lstván Egyetem Élelmiszermérnöki és
-tudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
1119 Budapest, Villányi út 29-43.
|
EGYSZERŰ MÓDSZER KORPAKÉSZÍTMÉNYEK
KEMÉNYÍTŐTARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRA
CSIBA ANDRÁS - SZENTGYÖRGYI MÁRIA - LOMBAI GYÖRGY
A korpakészítményeket vízoldható
keményítő kontroll mellett 1.0 M-os sósavval standard körülmények között
hidrolizálják, majd a keletkezett glükóz abszorpciós jelét GOD-POD enzimrendszerrel,
színképzéssel meghatározzák Azonos bemérésből, a hidrolizátumok glükóz
abszorbancia hányadosából kiszámítják a korpakészítmény %-os
keményítőtartalmát.
A SIMPLE METHOD FOR THE
DETERMINATION OF STARCH CONTENT IN HOLEMEAL (BRAN) PRODUCTS
Together with water soluble starch control the
whole-meal products are hydrolysed by 1.0 M hydrochloric acid undec standard conditíons
and the absorption signal of the emerging glucose is determined by colour development
induced by GOD-POD enzyme system. The starch content percentage of the whole-meal products
is calculated from the same measuring as the glucose absorbancy quotient of the
hydrolytics.
EINFACHE METHODE FÜR DIE
BESTIMMUNG DES STÄRKEGEHALTS VON KLEIENPRODUKTEN
Die Kleienprodukten werden neben
wasserlöslichem Stärkekontroll mit 1.0 M Salzsäure zwíschen standarden Umständen
hydrolisiert. Dann wird der Absorbtionszeichen der entstandenen Glukose mit GOD-POD
Enzymensystem, mit Farbbildung bestimmt. Aus einer gleichen Einmessung wird der
perzentuelle Stärkegehalt des Keienproduktes etrechnet.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
dr: Csiba András
szakfőtanácsos
dr. Szentgyörgyi Mária főtanácsos, laboratórium vezető
dr. Lombai György laboratórium vezető főállatorvos
Budapest Fővárosi Állategészségügyi és
Élelmiszerellenőrző Állomás
1135 Budapest, Lehel u. 43-47.
|
Február - February
HAJDU
ISTVÁNNÉ - KOCSONDI JÓZSEF - LAKNER ZOLTÁN Szenes
Endréné
HOGYAN ÉLNEK, GONDOLKODNAK, TANULNAK, A
JÖVŐ ÉLELMISZERIPARI MÉRNÖKEI? I. RÉSZ
HAJDU ISTVÁNNÉ - KOCSONDI JÓZSEF - LAKNER ZOLTÁN
A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem
Élelmiszeripari Karán kérdőíves felmérést végeztünk mintegy 360 hallgató
bevonásával. Munkánk során arra kerestünk választ, hogy a leendő mérnökök milyen
értékrenddel, mely célok érdekében kerültek az intézménybe, hogy ítélik meg az
ott folyó képzést és mit várnak jövendő munkahelyüktől. Felmérésünket
matematikai statisztikai elemző módszerek alkalmazásával értékeltük Munkánk fontos
tanulsága, hogy a hallgatók értékrendjében erőteljes differenciálódás tanúi
lehetünk Ebből következően egymástól erősen különböző az intézményhez, az ott
folyó oktató munkához való viszonyulásuk is. A Pannon Agrártudományi Egyetemen
folytatott párhuzamos vizsgálatok az igazolják hogy a hallgatók értékrendjében
meglévő differenciák sokkal jelentősebbek mint az, hogy éppen mely intézmény
diákjai. Jelentős gond a pályakép kialakulatlansága, az a tény, hogy a
szakmaválasztásnál csak keveseknek van akár vázlatos elképzelésük is arról,
milyen életpályára készülnek fel. Kedvező jelenségnek tekinthető, hogy viszonylag
pontosan látják a velük szemben támasztott munkaerőpiaci követelményeket és
legalább kritikusan felismerik hogy az intézményben folyó képzés csak részben
képes megadni azon alapokat, melyek a későbbi érvényesüléséhez elengedhetetlenül
szükségesek Pozitív jelenség hogy a hallgatók zöme egyértelműen amellett foglalt
állást, hogy választott szakmájában, vagy ahhoz viszonylag közelálló területen
kíván tevékenykedni.
STUDENT'S VALUE SYSTEM, ATTITUDES AND PRACTICAL
BEHAVIOUR DURING TRANSTTION: RESULTS OF A PRACTICAL SURVEY
This paper reports an investigation into the value
system and attitudes of Hungarian agricultural students. Direct-question survey have been
carried out at two different universities of Hungary at various courses. The results of
survey were analysed by multivariable statistical methods. Combining factor and cluster
analysis, on basic value systems four characteristic student - clusters could be
formulated: the material - value oriented yuppees,
the family oriented students, the hedonists, and the group of profession oriented
students. Most of the students were rather dissatisfied with curriculas. They emphasised
the importance of management knowledge and the skills for utilisation of up-to-date
decision support systems. The results underline the need to re- focus on the development
of generic managerial skills and creativity at the expense of "pure, classic"
agricultural science. Most students accept, that graduates need to be problem definers and
problem solvers, who transfer and apply specialised techniques and knowledge across a
variety of situation.
DAS LEBEN, DIE GEDANKEN UND
DAS STUDIUM DER LEBENSMITTELINGENIEURE DER ZUKUNFT
Ein Fragenbogenvermessen wurde auf der
Lebensmittelindustrie Fakultät der Universität fur Gartenbau und Lebensmittelindustrie
mit Teilnahme von nahe 360 Studenten durchgeführt. Unsere Arbeit war auf die Fragen
gerichtet mit welchem Wert, im lnteresse von welchen Zielen die zukünftigen Ingenieure in
dieser Institution arteiten, wie sie die Ausbildung dort beurteilen, was sie von ihren
zukünftigen Arbeitsplätzen erwarten. Das Vermessen wurde mit mathematisch-statistischer
Analysenmethode bewertet. Eine wichtige Lehre unserer Arbeit war die Bemerkung einer
starken Differenbzierong in der Wertordnung der Studenten. Danach ist ihr Verhalten zu der
Institution und zu der dort geleisteten Arbeit stark verschieden. Problem ist der Mangel
der Gestaltung der Berufslaufbahn, nur wenige habe eine skizzenhafte Vocstellung über die
Zukunft. Sie bemerken genau die Erforderoisse des Arbeitskraftmarktes und erkennen
kritisch, dass die Fachbildung nur teilweíse jene Grondlagen ihnen reichen kann, die zu
einem späteren Erfolg in ihrem Leben unbedingt nőtig wären. Es kann als positiv
bewertet werden, dass der grösste Teil der Studenten auf ihrem Fachgebie oder in dessen
Nähe betätigt werden plant.
A szerzők neve,
beosztása és címe:
Authors
Hajdu Istvánné egyetemi docens, tanszékvezető
Szent lstván Egyetem Élelmiszermérnöki és
-tudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
1119 Budapest, Villányi út 29-43.
Kocsondi József egyetemi docens, tanszékvezető
Pannon Agrártudományi Egyetem Georgikon
Mezőgazdaságtudományi Kar Gyakorlati Szervezési és Vezetési Tanszék
Lakner Zoltán egyetemi docens
Szent lstván Egyetem Élelmiszermérnöki és
-tudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
1119 Budapest, Villányi út 29-43.
|
TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁK A
TÁPLÁLKOZÁS - MINŐSÉG EGÉSZSÉGÜGY AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRŐL
Szenes Endréné
A hatékony és megalapozott világméretű
felvilágosító tevékenység valamint néhány, nemzetközi visszhangot kiváltó
botrány (BSE-kór, dioxin-ügy) hatására a fogyasztók egyre nagyobb érdeklődéssel
és figyelemmel fordulnak a táplálkozással, pontosabban az élelmiszerekből a
szervezetbe kerülő nem-élelmiszer anyagokkal összefüggő egészségügyi kérdések
felé. Nem véletlen, hogy a témakör egyes részkérdéseit vitató három szakmai
konferencia minden korábbinál nagyobb számban vonzotta az agrárgazdaság, az
egészségügy, a tudomány és a minőségügy szakembereit.
SCIENTIFIC CONFERENCES ON
THE TIMELY ISSUES OF NUTRITION, QUALITY AND HEALTH CARE
To the effect of the efficient and well-based
worldwide explanatory movement and some scandals generating great international reaction
(BSE, dioxine) the consumers are more and more concerned about the hygienic questions
related to nutrition or - more precisely-to the foreign substances originating from
foodstuffs and getting into the human body. Therefore it is not accidental that the three
special conferences discussing certain partial topics of this subject attracted more
experts from agrarian economics, health care, science and quality field than in any time
earlier.
WISSENSCHAFTLICHE KONFERENZEN ÜBER AKTUELLE FRAGEN
VON ERNÄHRUNG, QUALITÄT UND GESUNDHETTSWESEN
Auf Wirkung der weltweiten Informationstätigkeit
und einigen internationalen Anklang fmdenden Skandale (BSE-Krankheit, Dioxin-Affäre)
wenden sich die Verbraucher mit immer stürkerer Aufmerksamkeit zu den fragen der
Ernährung bzw. zu den Problemen die mit den Lebensmitteln in das menschliche Organismus
hineingelangenen Fremdstoffen im Zusemmenhang sind. Es ist gar kein Zufall, daes diese
drei sich mit den Teilfragen dieses Themenkreises befassenden Fachkonferenzen die
Fachleute der Agrarwirtschaft, des Gesundheits wesens, der Wissenschaft und des
Quatitätswesens in einer so hohen Zahl anzog.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Szenes Endréné dr. ny. kutatóintézeti
igazgató
Budapest |
Cserhalmi, Zs. - Czukor, B.
Zsivánovits, G. Barabássy, S. - Orbán Gy-né
NAGYFESZÜLTSÉGŰ
PULZÁLÓ ELEKTROMOS TÉRERŐ ÉLELMISZERIPARI ALKALMAZHATÓSÁGA I.R.
CSERHALMI ZSUZSANNA - CZUKOR BÁLINT
A nagyfeszültségű pulzáló elektromos
térerő egyike azon új technikáknak amelyek lehetőséget kínálnak az élelmiszerek
kíméletes tartósítására. A technika élelmiszeripari alkalmazását megalapozó
elméleti kutatások az 1960-as évek végén indultak meg és azóta a tudományos
kutatás és a technikai fejlesztés területét átölelve töretlenül haladnak előre
az ipari alkalmazás irányába.
A szerzők szakirodalmi ismeretekre támaszkodva
cikksorozatban kívánják bemutatni a technika elméleti alapjait, mikroorganizmusokra,
enzimekre kifejtett hatását, a technika felépítését, alkalmazására épülő
feldolgozó rendszerek jellegét, alkalmazásának költségtényezőit valamint a
technikával kapcsolatos K+F tevékenységeket és jövőbeni feladatokat.
ADAPTABILITY OF HIGH-VOLTAGE
PULSATING ELECTRIC FIELD INTENSITY IN THE FOOD INDUSTRY PART I.
High-voltage pulsating electric field
intensity is one of the new technical processes providing possibility for the indulgent
(non-devastating) preservation of foodstuffs. Theoretical research activities providing
adequate background for the adaptability of this technique in the food industry were
commenced in the late 1960s and since that time they have been advancing consistently
towards the industrial application covering the area of scientific research and technical
development.
Relying upon findings released in the literature,
the Authors will highlight in a series the theoretical bases of this method, its effects
made on microorganisms and enzymes, its structure, the nature of the processing systems
based on its application together with the expenses involved as well as the R+D activities
and future objectives connected with this new technique.
ANWENDBARKEIT DER
PULSIERENDEN ELEKTRISCHEN HOCHSPANNUNGSFELDKRAFT IN DER LEBENSMTITELINDUSTRIE TEIL I.
Die pulsierende elektrische
Hochspannungsfeldkraft ist eine neue Technik, die für die schonenede Behandlung von den
Lebensmitteln eine Möglichkeit gíbt. Die Anwendungsmöglichkeiten dieser Technik in der
Lebensmittelindustrie wurden Ende der sechziger Jahre getestet und von dieser Zeit an
schreiten die wissenschaftliche Forschungen und technische Entwicklungen in die Richtung
der industriellen Einführung votwürts.
Es werden aufgrund von fachindustriellen Kenntnissen
die theoretische Grundlagen, die auf Mikroorganismen und Enzymen ausgeübte Wirkung, der
Aufbau der Technik, der Charakter der Verarbeitungssysteme, die Kostenfaktoren der
Anwendung, die F+E-Tätigkeiten und die zukünftige Aufgaben dieser neuen Technik
vorgestellt.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr. Cserhalmi Zsuzsanna okl.
tartósítóipari mérnök, Ph.D., tudományos főmunkatárs
Dr. Czukor Bálint okl. vegyész, kémiai tudományok kandidátusa, általános
főigazgatóhelyettes
Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet -
Central Food Research Institute
H-1022 BUDAPEST, Herman O. u. 15.
http://www.cfri.hu |
MÉZEK FIZIKAI PARAMÉTEREINEK
MÉRÉSE ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA A MINŐSÍTÉSÉBEN
ZSIVÁNOVITS GÁBOR
Mézek fizikai tulajdonságait (viszkozitás,
szín) vizsgálta, és vetette össze azok cukortartalmával. A cél a hosszadalmas, és
költséges cukorkomponens vizsgálat - mely, pl. HPLC-vel végezhető - helyettesítése,
vagy szükségességének korlátozása volt, a vitatható, minőséghibát mutató
esetekre. A vizsgált fizikai paraméterek egyszerűen, minta-előkészítés nélkül, a
kémiai mérésekhez képest olcsóbban és gyorsabban mérhetőek A vizsgálat során azt
találta, hogy az említett paraméterek nem képesek ugyan teljesen kiváltani a
cukortartalom és a cukor komponensek vizsgálatát szolgáló kémiai méréseket, de
gyors módszerként alkalmasak lehetnek a kémiai mutatók kiegészítésére, előzetes
minősítésre.
Az Internet mézzel foglalkozó oldalai:
http://www.omgk.hu
http://wwv.nhb.org
http://www.extra.hu/webcuki
MEASUREMENT OF THE PHYSICAL
PARAMETERS OF HONEYS AND THEIR APPLICATION IN THE QUALIFICATION OF THE HONEYS
The physical features (viscosity and
colour) of honeys have been examined and correlated to their sugar composition. The work
aimed at the substitution of time and money consuming HPLC sugar measurements in cases of
quality reclamation. Physical parameters can be measured simply, fast, cheaper and without
sample preparation compared to chemical determinations. The investigation proved, that
physical measurements are not capable of the perfect
substitution of sugar content and composition
determining chemical analysis, but they may be proper for the rapid preliminary
qualification of the honeys and may complete the chemical parameters.
MESSUNG PHYSISCHEN
PARAMETERN VON HONIG UND DEREN VERBRAUCH IN DER QUALlTÄTSBEURTEILUNG
Physische Eigenschaften (Viskosität,
Farbe) von Honig wurden untersucht und verglichen mit den Zuckergehälten. Das Ziel war
die "Vertretung" der Zuckerkomponent-untersuchung, was lange dauert und teuer
ist, oder die Begrenzung deren Nötigkeit auf die Fülle, die Qualitätsfehlern aufweisen.
Die untersuchte Eigenschaften können einfach, ohne Vorbereitung der Proben, in Gegensatz
zu den chemischen Messungen schneller und günstiger/billiger gemessen werden. Die
Untersuchung hat ergeben, dass die erwähnte Parametern die chemische Untersuchung des
Zuckergehaltes und des Zuckerkomponents nicht vertreten können, aber sie können als
Schnellmethoden für die Ergänzung der chemischen Kennziffern und für vorläufige
Qualitätsbeurteilung anwerdbar sein.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Zsivánovits Gábor okl.
agrármérnök
Szent István Egyetem, Fizika- Automatika Tanszék
1118 Budapest Somlói út 14-16. |
TEJIPARI CSOMAGOLÓANYAGOK
Barabássy Sándor - Orbán Gyuláné:
Azoknál a zacskós féltartós tejmintáknál,
ahol a csomagoló fólia előzetesen ionizáló kezeléssel volt besugározva, nem
jelentkeztek kesernyés ízhibák és az eltarthatósági idő 1 héttel növekedett meg a
kémiai (peroxidos) kezelésű tejtermékhez képest, anélkül, hogy minőségi romlást
szenvedett volna.
A csomagológép átállítása a peroxidos fürdő
nélküli kezelésre igen egyszerűen megoldható volt.
A szakirodalmi leírások, a nyugat-európai ipari
tapasztalatok, illetve a COPERNICUS Projekt keretében elvégzett saját ipari
vizsgálataink eredményei azt igazolják, hogy az ionizáló sugárzással kezelt
csomagolóanyagok a tejiparban nálunk is teret nyernek, egyszerűségük, alacsony áruk,
termékminőség megóvási képességük és nem utolsósorban környezetbarát
tulajdonságuk miatt.
Az ionizáló besugárzással kezelt zacskós
fóliába csomagolt féltartós vagy friss tejnek javul az érzékszervi minősége és
nő az eltarthatósági ideje.
Bár az ipari kísérletek a poharas tejtermékekre
nem terjedtek ki, a poharas vagy dobozos csomagolóanyag ionizáló csiraszám csökkentd
kezelése ezeknél is hasonló eredményekhez vezet.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr. Barabássy Sándor
Szent István Egyetem Hűtő és Állatitermék Technológia Tanszék
1118 Budapest, Villányi út 29-43.
Dr. Orbán Gyuláné
MTKI, Nyerstej Minősítő Laboratórium |
Április/April
Hajdu Istvánné - Lakner Zoltán
Cserhalmi Zsuzsanna - Czukor Bálint
Várkonyi Gábor
NEMZETKÖZI TENDENCIÁK - HAZAI
DILEMMÁK: A MAGYAR ÉLELMISZERIPAR VILÁGGAZDASÁGI KÖRNYEZETE ÉS STRATÉGIAI
FEJLESZTÉSI IRÁNYAI AZ EZREDFORDULÓN
Hajdu Istvánné - Lakner Zoltán
A világ élelmiszertermelése- és kereskedelme
alapvetően átalakult a II. világháborút követő időszakban. A termelés és a
fizetőképes kereslet közötti ellentétek továbbra is fennmaradtak sőt erősödtek,
mert számos korábbi élelmiszerimportőr állam nettó exportőrként jelenik meg a
piacon, ugyanakkor tovább fokozódtak a korábbi nagy élelmiszerexportőrök közötti
feszültségek is. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 'létrehozásáról kötött
megállapodás egyszerre jelent megszorításokat és újabb lehetőségeket a magyar
élelmiszergazdaság szempontjából A megváltozott világpiaci környezethez történő
alkalmazkodás a stratégiai gondolkodás erősítését és a megkülönböztetésre,
differenciálásra irányuló marketingtörekvések előtérbe állítását követeli
meg.
INTERNATIONAL TENDENCIES AND
HUNGARIAN DILLEMAS - WORLD ECONOMIC ENVIRONMENT OF AND STRATEGIC DEVELOPMENT DIRECTIONS
FOR THE HUNGARIAN FOOD INDUSTRY AT THE MILLENNIUM
Subsequent to the II. World War the food production
and trade were essentially transformed throughout the world. Contrasts between production
and the solvent demand continued to exist even they were gaining strength because several
earlier food importer states appear now in the market as net exporters. At the same time,
also tensions among earlier large food exporters have further increased. As concerns the
Hungarian food economy, the agreement concluded on the establishment of the World Trade
Organisation (WTO) imposes both restrictions and new opportunities. Adaptation to the
changed world market conditions requires strengthening of the strategic approach as well
as highlighting of marketing endeavours focused on differentiation.
INTERNATIONALE TENDENZEN -
LANDESDILEMMAS - RICHTUNGEN DER STRATEGISCHEN ENTWICKLUNGDER UNGARISCHEN
LEBENSMITTELINDUSTRIE AM MILLENNIUM
Lebensmittelproduktion- und Handel der
Welt wurden völlig umgestaltet in der auf den II. Weltkrieg folgenden Zeitperiode.
Gegensätze zwischen Produktion und zahlungsfähige Nachfrage wurden erhalten und selbst
verstärkten sich noch mehr, weil zahlreiche Staaten die vorher Lebensmittelimportöre
gewesen waren, als Exportör auf dem Markt eischienen. Zur selben Zeit sind die Spannungen
zwischen den vorherigen grossen Exportören von Lebensmitteln gewachsen. Die Vereinbarung,
die über die Gründung der Welthandelorganisation (WTO) gebunden wurde, bedeutet
Beschränkungen und auch neue Möglichkeiten aus dem Gesichtspunkt der ungarischen
Lebensmittelwirtschaft. Die Anpassung zu der veränderten Umwelt des Weltmarktes verlangt
die Verstärkung des strategischen Denkens und das Heivorheben der auf Differenzierung
gerichteten Marketingbestrebungen.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr Hajdu Istvánné egyetemi docens,
tanszékvezető
Lakner Zoltán egyetemi docens
Szt István Egyetem Élelmiszertudományi Kar,
Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
1118 Budapest, Villányi u. 35-43. |
NAGYFESZÜLTSÉGŰ PULZÁLÓ
ELEKTROMOS TÉRERO ÉLELMISZERIPARI ALKALMAZHATÓSÁGA II.R.
Cserhalmi Zsuzsanna - Czukor Bálint
A nagyfeszültségű pulzáló elektromos
térerő élelmiszeripari alkalmazhatóságát bemutató cikksorozat első részében a
szerzők a technika elméleti alapjait, mikroorganizmusokra és enzimekre kifejtett
hatását ismertették A cikksorozat jelen részében a szerzők a technika
felépítését, alkalmazására épülő feldolgozó rendszerek jellegét és
alkalmazásának költségtényezoit kívánják bemutatni az irodalmi adatok
ismeretében.
APPLICABILITY OF
HIGH-VOLTAGE PULSED ELECTRIC FIELD IN FOOD INDUSTRY PART II.
In the first part of the series introducing the
applicability of high-voltage pulsed electric field in food industry the Authors described
the theoretical background of this technology as well as its effect made on microorganisms
and enzymes. In this part the Authors review the method's construction, the nature of the
processing systems based on its application and the related expenses quoting figures from
the relevant literature.
ANWENDBARKEIT VON PULSIERENDER
ELEKTRISCHEN HOCHSPANNUNGSFELDSTÄRKE IN DER LEBENSMITTELINDUSTRIE
Im ersten Teil der Serie über der Anwendbarkeit
von pulsierender elektdschen Hochspannungsfeldstärke in der Lebensmittelindustrie gaben
die Verfasser die prinzipiellen Grundlagen, die auf Mikroorganismen und Enzyme ausgeübte
Wirkung der Technik bekannt. In dem zweiten Teil wird der Aufbau der Technik, der
Charakter der Verarbeitungssysteme die auf die Anwendung dieser Technik beruhen, und auch
die Kostenfaktoren der Anwendung aufgrond von Literautangaben vorgestellt.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr. Cserhalmi Zsuzsanna okl.
tartósítóipari mérnök, Ph.D., tudományos főmunkatárs
Dr. Czukor Bálint okl. vegyész, kémiai tudományok kandidátusa, általános
főigazgatóhelyettes
Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet
1022 Budapest Herman Ottó út 15. |
ELKÉSZÜLT ÉS VÉLEMÉNYEZÉSRE
VÁR AZ EU ÚJ FEHÉR KÖNYVE
Várkonyi Gábor
A Bizottság Fehér Könyvében előirányzott, a
fentiekben röviden vázolt intézkedések végrehajtása lehetővé teszi, hogy a
jövőben az élelmiszerbiztonság kezelése az eddiginél szervezettebb, koordináltabb
formában történjék. Az integrált szemléletmód elterjedése garanciát nyújt a
közegészségügy védelme lehető legmagasabb szintjének elérésére. Az új
megközelítés jegyében korszerűsíteni kell az egész élelmiszerszabályozást, ami
esetenként új jogi előírások kialakítását, illetve a régiek módosítását
jelentheti. A Bizottság álláspontja szerint egy új Európai Élelmiszer Hatóság
felállítása tudományos műhelyként és "Contact Point"-ként szolgálhatna
az egész Közösség számára, biztosítva az utóbbi évek botrányai miatt ugyancsak
megtépázott fogyasztói bizalom helyreállítását.
A nagyobb átláthatóság biztosításának gondolata végigkíséri az egész Fehér
Könyvet, melynek sikere végső soron az EU döntéshozó szerveinek (Miniszterek
Tanácsa, Európai Parlament) támogatásán, illetve a tagállamok elkötelezettségén
múlik.
A NEW EU WHITE PAPER HAS
BEEN PREPARED AND SUBJECTED TO COMMENTS .
Executing arrangements envisaged in the White Paper
published by the European Commission just now makes it possible for food safety issues to
be managed in a more organized and coordinated way as earlier. Propagating the integrated
approach provides assurances to reach the highest level of the protection of public
health. Under the new concept the total food regulation should be modernised possibly with
the formation of new legal provisions or amending the older ones. As to the Commission the
establishment of a new European Food Agency could serve as a scientific workshop or a
Contact Point for the Community, ensuring the restoration of consumers confidence that had
been very maltreated by the serial scandals in the recent years.
Necessity for greater transparency goes through the White Paper, which can be made
successful finally by the engagement of the Member States and by the support of the
European decision making organisations (Council of Ministers, European Parliament).
DAS NEUE WEISSE BUCH DER EU
IST FERTIG UND WARTET AUF BEGUTACHTUNG
Die Realisation der in dem Weissen Buch der EU
vorgenommenen und hier kurz erwähnten Massnahmen ermöglicht, dass die Behandlung der
Lebensmittelsicherheit in der Zukunft in einer besser organisierten und mehr koordinierten
Form durchgeführt wird. Die Verbreitung einer integrierten Anschauungsweise garantiert
das Erreichen des Schutzes von Gesundheitswesen auf dem höchsten N'rveau. Die völlige
Lebensmittelregelung soll modernisiert werden, was falhveise das Erschaffen von neuen
Rechtsvorschriften oder die Änderung der vorherigen bedeuten kann. Die Aufstellung einer
neuen Europäischen Lebensmittelbehörde könnte als Werkstätte und "Contact
Point" dienen für die ganze Union und das durch den Skandalen der letzteren Jahre
schwer mitgenommene Vertrauen der Vertrauen der Verbraucher versichern. Der Gedanke der
besseren Übersehbarkeit begleitet das ganze Weisse Buch. Der Erfolg hängt endlich von
der Unterstützung der entscheidenden Organe (Ministerrat, Europaparlament) und der
Engagiertheit der Mitgliedstaaten ab.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Várkonyi Gábor kutatási szakértő
Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet
1022 Budapest Herman Ottó út 15. |
Újabb ismeretek a baktériumok
felületi megkötődése és biofilm-képzése terén
FARKAS JÓZSEF
A baktériumok megkötődése élelmiszerek
felületén, élelmiszerekkel érintkező anyagok felületén vagy élelmiszerekkel nem is
érintkező üzemi felületeken (falak, csővezetékek) biofilm-képződéshez vezethet,
ami nagymértékben kihat élelmiszerfeldolgozás higiéniájára, az élelmiszerek
mikrobiológiai minőségére és biztonságára. A biofilmek a mikrobás szennyeződés
potenciális forrásai és a termékek romlása vagy élelmiszerekkel közvetíthető
megbetegedések okozói lehetnek.
A biofilm olymódon képződik, hogy a felülete rögzülő mikrobasejtek extracelluláris
szerves polimereket képeznek és azokba, valamint a környezetből Ierakódó más
szerves és szervetlen anyagokba beágyazódnak A biofilm-képződés természetesen nem
új jelenség; de igazi jelentőségét az élelmiszeriparban és az
élelmiszer-mikrobiológiai kutatásban csak korunkban ismerik fel. Nagyon fontos, hogy
minél jobban megismerjük a biofilmképző baktériumok felületi megkötődésének és
a biofilm kialakulásának mechanizmusát, a biofilmben lévő mikróbaközösség
sajátságait és a tisztító fertőtlenítő hatásokkal szembeni rezisztenciáját,
hogy a biofilm-képződést ezek ismeretében minél hatékonyabban lehessen megelőzni,
i1!. a kialakult biofilmet minél eredményesebben eltávolítani.
Az előadás összefoglalja és szakirodalmi példákkal illusztrálja azokat az újabb
ismereteket, amelyek azt bizonyítják, hogy a biofilm-képződés dinamikus és
többlépcsős folyamat; a megkötődött baktériumok által képzett extracelluláris
polimer anyagok stabilizálják a biofilmet, a baktérium-közösségben kölcsönhatások
jelentkeznek és a biofilmben lévő baktériumok antimikrobás hatásokkal szemben
ellenállóbbakká válnak, mint a szabadon élő (planktonikus állapotban lévő) azonos
baktériumok Az előadó vázlatos ismertetést ad azokról a kutatási eredményekről,
amelyek azt mutatják, hogy a különféle élelmiszeripari szerkezeti anyagok ill.
felülettípusok, valamint egyes környezeti tényezők miként befolyásolják a
baktériumok megkötődését, biofilm-képzését és a védekezés hatékonyságát.
RECENT KNOWLEDGE
CONCERNED WITH SURFACE ATTACHMENT AND BIOFILM FORMING ACTIVITIES OF BACTERIA
Farkas, József
Attachment of bacteria to the surface
of foodstuffs, foreign materials coming into contact with foodstuffs as well as onto other
factory surfaces (walls, pipelines) can lead to biofilm formation taking great effect on
food processing hygiene, safety and microbiological quality of foodstuffs. Biofilms are
the potential sources of microbial contancination and may cause foodborne diseases or
spoilage of products.
Biofilm is formed in the following way: microbial cells fixed on the surface produce
extracellular organic polymers and they are embedded into them as well as into other
organic and inorganic materials originating from the environment. Of course, biofilm
formation is not a new phenomenon but its real significance in the food industry and in
food microbiological research is being recognized only nowadays. It is very important to
get familiarized well with the mechanism of surface attachment of biofilm-inducing
bacteria and that of the development of biofilms, the peculiarities of microbe communities
living in the biofilm and their resistance to the cleaning or disinfection impacts in
order to prevent biofilm formation or to remove the already existing biofilm as
efficiently as possible based on this knowledge.
This presentation summarizes and illustrates with literary examples the most recent
information demonstrating that biofilm formation is a dynamic and multiple-stage process.
The extracellular polymer substances made by the fixed bacteria stabilize the biofilm.
There appear interrelationships within the bacterium community and the bacteria living in
the biofilm are getting more resistant to the antimicrobial effects than those being
outside at a planktonic state. The speaker gives a short review about the research
outcomes indicating the influence of different constructional materials and surface types
used in the food industry as well as of certain environmental factors made on the
attachment of bacteria, the biofilm formation and the efficiency of protection.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Farkas József akadémikus, egyetemi tanár
Szent István Egyetem Elelmiszeripari Kar Hűtő és Állatitermék technológiai
tanszéke
1118 Budapest, Ménesi út 45.
|
Szójával
dúsított húspép szójatartalmának meghatározása
CSIBA ANDRÁS - SZENTGYÖRGYI MÁRIA - LOMBAI GYÖRGY
A szójatartalmú, 105 °C-on
súlyállandóságig szárított majd zsírtalanított húspépet porrá homogenizálják
majd szárított és olajmentesített szójagranulátum őrlemény-kontroll mellett 1, 0 M
os sósavval standard körülmények között hidrolizálják A húsnak a szójához
viszonyított elhanyagolt szénhidráttartalmát kihasználva a hidrolizátumban
előforduló glükóz mennyiségét a GODPOD enzimrendszerrel színképzéssel
határozzák meg. Azonos bemérésből a hidrolizátumok glükóz abszorbancia
hárryadosából kiszámítják a víz- és zsírmentesített húskészítmény %-os
szójatartalmát A szójahidrolizátumban a szénhidrát folyadékkromatográfia
feltételrendszerében a húsétól eltérő, szójára jellemző kromatográfiás
csúcsot (lenyomatot) találtak Ez igazolja a szója jelenlétét a húskészítményben.
DETERMINATION OF THE
SOYA CONTENT OF MEAT PULP ENTRICHED WITH SOYA
Csiba, András - Szentgyörgyi, Mária - Lombai, György
Having homogenized, dried at 105 °C
up to constant weight and degreased meat pulp containing soya it should be hydrolyzed into
powder by 1,0 M hydrochloric acid under standard conditions as well as under dried and
oil-free soya granulate grist control. Utilizing the negligible carbohydrate contents of
meat compared to soya, the quantity of glucose included in the hydrolysate is determined
with the GOD-POD enzyme system through spectrograhy. Soya content expressed in per cent of
the dehydrated and degresed meat product is calculated through identical measuring from
the glucose absorbancy ratio of the hydrolysates. In the soya hydrolisate under the
carbohydrate liquid chromatographical system of conditions a chromatography peak
(impression) being divergent from meat and charactetistic to soya was identified. This is
the evidence for the presence of soya in meat products.
|
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
dr. Csiba András szakfőtanácsos;
dr. Szentgyörgyi Mária főtanácsos, laboratórium vezető;
dr. Lombai György osztályvezető főállatorvos, c. egyetemi tanár
Budapest Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás
1135 Budapest, Lehel u. 43-47. |
Élelmiszeripari tanulmányút Szíriában
SZABÓ S. ANDRÁS
A szerző ösztöndíjjal 4 hónapot töltött
Szíriában, s a tanulmányút főbb tapasztalatait összegzi. Lehetősége nyílt számos
élelmiszeripari üzem (sörgyár, kekszgyár, élesztőgyár, dohánygyár,
gyapotmagolaj- és olívaolajgyár, tejüzem, konzervgyár, cukorgyár) valamint a
felsőfokú élelmiszeripari szakemberképzésben fontos szerepet betöltő Aleppo Egyetem
megtekintésére.
FOOD
INDUSTRIAL STUDY-TRIP IN SYRIA
Szabó, S. András
The author had spent 4 weeks in
Syria as a scholarship-holder, in the paper the main experiences of the study-trip are
given. There was a possibility to visit some food factories (brewery, cake factory, yeast
factory, tobacco factory, cotton-oil factory, olive oil factory, dairy plant, canning
factory, sugar factory) and also the Aleppo University, which plays a dominant role in the
education of specialists of sycian food industry.
|
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Szabó S. András egyetemi tanár
Szent István Egyetem Élelmiszeripari Kar Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi
Tanszék
1118 Budapest, Somlói u. 14-16. |
Június -June
Biacs Péter - Szőke Mihály - Lajos József
Hajdu Istvánné - Lakner Zoltán - Bach Quo Manch
Csiba András - Kerecsényi László - Szentgyörgyi Mária - Lombai
György
A MAGYAR ÉLELMISZERIPAR HELYE ÉS SZEREPE AZ EZREDFORDULÓN
I. RÉSZ.
Biacs Péter - Szőke Mihály - Lajos József
A '90-es évtized jelentős változásokat eredményezett a magyar
gazdaság egészében, így az élelmiszeriparban is. A folyamat természetesen
összefügg e korszak gazdasági és politikai eseményeivel. Magyarország számára
kiemelten, fontos, hogy élelmiszeripara meg tudja-e őrizni hagyományos szerepét.
Elemzően fel kell tárni, hogy melyek a közelmúlt gazdálkodásának jellemző vonásai
és tapasztalatai és melyek a jövőbeni kilátásai. Nemcsak egy ország népességének
élelmiszerekkel való megfelelő ellátásáról van szó, hanem nemzetközi gazdasági
és kereskedelmi kapcsolatokról is. A változások bonyolult összefüggéseit nehéz
röviden és lényegretörően áttekinteni. Cikkünk megkísérli a fontosabb
folyamatokat kiemelni, és azok hatásait bemutatni.
PLACE AND ROLE OF THE
HUNGARIAN FOOD INDUSTRY AT THE MILLENNIUM
PART I.
In the last decade of the 20th
century significant changes occurred in the total Hungarian economy, consequently in the
food sector, too. Of course, this process is in tight connection with the economic and
political events of that decade. It is a very important fact for the Hungarian food
industry to preserve its traditional role. We should reveal through exhaustive analysis,
what have been the most characteristic features and experiences of the economy in the
recent years as well as to indicate future prospects. Not only the adequate food supply
for a country's population is concerned but also international economic and trade
relations. It is very difficult to review the sophisticated interrelations covered by the
changes briefly and substantially. We are trying in this article to highlight the most
important processes showing their effects as well.
PLATZ. UND ROLLE DER
UNGARISCHEN LEBENSMITTELINDUSTRIE UM DAS MILLENNIUM
TEIL I.
Das neunzige Jahrzehnt hat bedeutende
Anderungen hervorgebracht in der ganzen Wirtschaft und so auch in der
Lebensmittelindustrie. Dieses Prozess ist natürlich im Zusammenhang mit den
wirtschaftlichen und politischen Geschehnissen dieser Zeitperiode. Für Ungarn ist es sehr
wichtig, dass die Lebensmittelindustrie ihre traditionelle Rolle bewährt. Die
charakteristischen Züge und Erfahrungen, und auch die Aussichten der Zukunft sollen
analysiert und aufgedeckt werden. Es soll nicht nur über die entsprechende Versorgung der
Bevölkerung des Landes mit etlichen Lebensmitteln gesprochen werden, sondern auch über
internationale Wirtschaft und Handelsbeziehungen. Est ist schwer die komplizierte
Zusammenhänge der Veränderungen kurz und bündig zu überblicken.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Biacs Péter egyetemi tanár, főigazgató
dr. Szőke Mihály tudományos tanácsadó
Lajos J ózsef tudományos segédmunkatárs
Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet - Central Food Research Institute
H-1022 Budapest, Herman Ottó út 15. |
| A MAGYARORSZÁGI MULTINACIONÁLIS VÁLLALATOK HELYZETE ÉS STRATÉGIÁI
KÖZVETLEN MEGKÉRDEZÉSEK TÜKRÉBEN I. RÉSZ
Hajdu Istvánné - Lakner Zoltán - Bach Quo Manch
A magyar élelmiszeripar modernizációjában
versenyképességének növelésében kiemelkedő fontosságú szerepet játszanak a
nemzetközi (multinacionális) vállalatok. A tanulmány 147 különböző méretű és
tulajdonformájú Magyarországon működő élelmiszeripari vállalat bevonásával arra
keres választ, milyen azonosságok és különbségek tapasztalhatók a nemzetközi
nagyvállalatok valamint a hazai tulajdonban Iévő élelmiszeripari kis- és
középvállalkozások stratégiai fejlesztése, irányai és helyzetértékelése
között. A munka eredményeként megállapítható, hogy mind erőteljesebben
érzékelhető egyfajta munkamegosztás kibontakozása. A nagyvállalatok döntően a
globális vállalati stratégia magyarországi megvalósítására törekednek és
alapvető céljuk a magyarországi, sőt Kárpát-medencei piaci részesedés
maximalizálása. A kis- és közepes vállalkozások esetén fokozott figyelmet kap a
helyi igények kielégítésére irányuló törekvés. Egyértelműen kedvező, hogy
mindkét vállalattípus esetén döntően a minőségi fejlesztés szempontjai kapnak
hangsúlyt. A nemzetközi vállalatok jelentős problémának tartják a mezőgazdasági
háttér szétziláltságát, lletve bizonytalanságát.
SlTUATION AND STRATEGIES OF
THE MULTINATIONAL FOOD INDUSTRIAL COMPANIES IN HUNGARY BASED ON THE DIRECT INTERVIEWS WITH
THEM
International companies are playing very
important role in the modernisation of the Hungarian food industry and in growing the
sector's competitive power. Including 147 food industrial companies of different sizes and
property relations located in Hungary this essay is seeking answer to the following
question: what kind of identities and divergences can be found between the international
large-scale companies and the home-owned food industrial SMEs (Small and Medium-sizes
Enterprises) concerning their strategic development directions as well as their situation
assessment. As a result it can be stated that the evolvement of a certain labour division
is getting more and more conspicuous. Large-scale companies are mainly aiming at the
establishment of the global enterprisal strategies in Hungary and their fundamental
objective is to maximise their market share not only in Hungary but also in the entire
Carpathian basin. As regards SMEs, they attach greater attention to meeting the local
demands. It is explicitly positive that aspects of quality development are stressed at
both types of enterprises.
LAGE DER MULTINATIONALEN
FIRMEN IN DER UNGARISCHEN LEBENSMITTELINDUSTRIE UND STRATEGIEN IM SPIEGEL DER DIREKTEN
ANFRAGUNGEN
Die internationale Firmen spielen eine
beachtliche Rolle in der Modernisation und in der Erhöhung der Konkurrenzfähigkeit der
ungarischen Lebensmittelindustrie. Mit Inklusion von 147 in Ungarn tätigen
lebensmittelindustriellen Firmen, von verschiedenen Grössen und in verschiedenen Formen
des Eigentums, wird Antwort darauf gesucht, welche Gleichheiten und Differenzen zwischen
strategische Entwicklung, Richtung und Lagebewertung von internationalen Grossbetrieben
und ungarischen Klein- oder Mittelbetrieben der Lebensmittelindustrie entdeckt werden
kőnnen. Als Ergebnis der Arbeit kann es gefunden werden, dass eine Art von
Arbeitsverteilung immer stärker sich meldett. Die Grossbetriebe streben nach die
Realisation einer globalen F'trmenstrategie in Ungarn. Bei den Klein- und Mittelbetrieben
ist ziel das Streben fűr die Erfüllung der lokalen Bedűrfnisse. Es ist äusserst
gűnstig, dass bei beiden Betriebstypen die Gesichtspunkte der qualitativen Entwicklung
den Akzent bekommen.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Hajdu Istvánné tanszékvezető docens,
Laknner Zoltán docens,
Bach Quo Manch
Szt. István Egyetem Élelmiszertudományí Kar,
Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
H-1118 Budapest, Villányi u. 35-43. |
KÁVÉKEVERÉKEK
PÓTKÁVÉTARTALMÁNAK ALTERNATÍV MEGHATÁROZÁSA
Csiba András - Kerecsényi László - Szentgyörgyi Mária - Lombai György
Módszerük elve azon felismerésen alapul hogy a valódi
pörköltkávé savas hidrolizátuma glükózt nem, vagy elhanyagolhatóan alig tartalmaz.
Ezért a pótkávéval dúsított pörköltkávéféleségeket a pótkávé fajtájának
megfelelő kontroll mellett 1.0 M os sósavval standard körülmények között
hidrolizáljálk majd a keletkezett glükóz abszorbanciáját glükózoxidáz peroxidáz
(GOD-POD) enzimrendszerrel színképzéssel határozzák meg. Azonos bemérésből a
hidrolizátumok glükóz abszorbancia hányadosából kiszámítják a pótkávéval
dúsított pörköltkávékészítmény %-os pótkávétartalmát.
ALTERNATIVE DETERMINATION
OF THE COFFEE SUBSTITUTE CONTENT IN BLENDS
Principle of our method is based on the
recognition that the acidic hydrolysate of the real roasted coffee does not contain
glucose or at most in a negligible quantity. Therefore the different roasted coffee
varieties enriched with coffee substitute are hydrolysed with 1.0 M hydrochloric acid
under standard conditions and control corresponding to the given coffee substitute.
Afterwards absorbency of the emerged glucose is determined by glucose-oxydase enzyme
system (GOD-POD) and by spectroscopy. Percentage of the substitute content of an enriched
roasted coffee product can be calculated from the glucose absorbency quotient of the
hydrolysates originating from the same measurement.
ALTERNATIVE BESTIMMUNG DES
ERSATZ KAFFEEGEHALTES VON KAFFEEMISCHUNGEN
Prinzip unserer Methode beruht auf die
Erkennung, dass das Säurehydrolisat des richtigen Röstkaffees gar keine Glukose oder nur
in einer vernachlässigbar kleiner Menge enthält. Dafűr werden die mit Ersatzkaffee
angereicherten Röstkaffeearten mit dem Art des Ersatzkaffees entsprechenden Kontroll
unter standarden Umständen mit 1,0 M Salsäure hydrolisiert. Danach wird die Absorbance
der entstandenen Glukose mit Glukoseoxydase-Peroxydase (GOD-POD) Enzymsystem mit
Farbbildung bestimmt. Von gleichen Einwagen wérden aus dem Glukose Absorbance-Quotient
der Hydrolisaten der peczentuelle Eisatzkaffeegehalt des mit Ersatzkaffee angereichtertem
Röstkaffee-produktes errechnet.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
dr: Csiba András szakfőtanácsos,
Kerecsényi László főtanácsos,
dr. Szentgyörgyi Mária fotanácsos, laboratórium vezető
dr. Lombai György szakfőtanácsos, osztályvezető főállatorvos
Budapest Fővárosi Állategészségügyi és
Élelmiszerellenőrző Állomás
1135 Budapest, Lehel u. 43-47. |
Július
- July
Biacs, Péter - Szőke, Mihály
- Lajos, József
Szabó S. Anrás - Mednyánszky Zsuzsa
Hajdu, Istvánné, Lakner, Zoltán, Bach Quo Manch
A MAGYAR ÉLELMISZERIPAR HELYE
ÉS SZEREPE AZ EZREDFORDULÓN
II. RÉSZ.
Biacs Péter - Szőke Mihály - Lajos József
(Az összefoglalót lásd az I. résznél)
PLACE
AND ROLE OF THE HUNGARIAN FOOD INDUSTRY AT THE MILLENNIUM (Part II.)
Biacs, Péter - Szőke, Mihály - Lajos, József
In the last decade of the 20th century
significant changes occurred in the total Hungarian economy, consequently in the food
sector, too. Of course, this process is in tight connection with the economic and
political events of that decade. It is a very important fact for the Hungarian food
industry to preserve its traditional role. We should reveal through exhaustive analysis,
what have been the most characteristic features and experiences of the economy in the
recent years as well as to indicate future prospects. Not only the adequate food supply
for a country's population is concerned but also international economic and trade
relations. It is very difficult to review the sophisticated interrelations covered by the
changes briefly and substantially. We are trying in this article to highlight the most
important processes showing their effects as well.
PLATZ UND ROLLE DER
UNGARISCHEN LEBENSMITTELINDUSTRIE UM DAS MILLENNIUM
(TEIL II.)
Péter Biacs - Mihály Szőke - József Lajos
Das neunzige Jahrzehnt hat bedeutende Änderungen
hervorgebracht in der ganzen Wirtschaft und so auch in der Lebensmittelindustrie. Dieses
Prozess ist natürlich im Zusammenhang mit den wirtschaftlichen und politischen
Geschehnissen dieser Zeitperiode. Für Ungarn ist es sehr wichtig, dass die
Lebensmittelindustrie ihre traditionelle Rolle bewährt. Die charakteristischen Züge und
Erfahrungen, und auch die Aussichten der Zukunft sollen anatysiert und aufgedeckt werden.
Es soll nicht nur über die entsprechende Versorgung der Bevölkerung des Landes mit
etlichen Lebensmitteln gesprochen werden, sondern auch über internationale Wirtschaftund
Handelsbeziehungen. Est ist schwer die komplizierte Zusammenhänge der Veränderungen kurz
und bündig zu überblicken.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr. Biacs Péter foigazgató, egyetemi tanár
Dr. Szőke Mihály tudományos tanácsadó
Lajos József tudományos segédmunkatárs
Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet
H-1026 Budapest, Herman Ottó út 15.
|
ÉLELMISZERIPARI
MINŐSÉGFEJLESZTÉS SZAKMÉRNÖKI DIPLOMA DOLGOZATOKBAN
Szabó S. Anrás - Mednyánszky Zsuzsa
A szerzők a dolgozatban az 1999-ben államvizsgával zárult
szakmérnöki képzésben résztvevök disszertációiban leírtakat összegzik A 4
féléves "Élelmiszeripari minőségfejlesztő" szakmérnöki képzés a
Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Karán folyt az
élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék szervezésében. A témák
széles spektrumot fogtak át, igy pl. a fehérjevizsgálattól a fizikai paramétereken
alapuló minősítésen át a HACCP alapú rendszerek kiépítéséig, minoségügyi
kézikönyvek elkészítéséig.
QUALITY DEVELOPMENT IN THE FOOD INDUSTRY
REFLECTED IN THESIS WORKS OF POSTGRADUATE ENGNEER-SPECIALISTS
A. S. Szabó - Zs. Mednyánzky
The article gives a survey about the topics of the dissertations of
engineer-specialist's course. "Quality development of the food industry".
4-semester-postgraduate course was performed by the Department of Food Chemistry and
Nutrition of the Faculty of Food Industry in the University of Horticulture and Food
Industry.
The spectrum is rather wide, e.g. examination of proteins, physical parameters of foods,
establishment of quality assurance systems on base of HACCP, quality manual of different
laboratories.
QUALITÄTSENTWICKLUNG IN DER
LEBENSMITTELINDUSTRIE IN DIPLOMARBEITEN DER SPEZIALINGENIEURE
András S. Szabó - Zsuzsa Mednánszky
Es wurden die Diplomarbeiten der in Spezíalingenieurbildung
teilgenommenen und in 1999 mit Staatsprüfung graduierten Studenten bewertet. Die aus 4
Halbjahrsemester bestehende Fachbildung "Qualitätsentwicklung in der
Lebensmittelindustrie" wurde in Organisation des Lehistuhls für Lebensmittelchemie
und Ernährungswissenschaft auf Fakultät für Lebensmittelindustrie der Univetsität für
Gartenbau und I.ebensmittelindustrie durchgeführt.
Ein weites Spektrum haben die Themen umgefangen, so z.B. von der Proteinuntersuchung
über Qualifikation laut physikalischen Parametern bis zum Ausbau von HACCP Systemen und
bis zur Zusammenstellung von Qualitätshandbüchern.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Szabó S. András egyetemi
tanár
Mednyánszky Zsuzsa egyetemi adjunktus
Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar
Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék
H-1118 Budapest, Somlói út 14-16.
|
A MAGYARORSZÁGI MULTINACIONÁLIS
VÁLLALATOK HELYZETE ÉS STRATÉGIÁI KÖZVETLEN MEGKÉRDEZÉSEK TÜKRÉBEN II.
RÉSZ
Hajdu Istvánné - Lakner Zoltán - Bach Quo Manch
(Az összefoglalót lásd az I. résznél)
SITUATION AND STRATEGIES OF THE MULTINATIONAL FOOD INDUSTRIAL
COMPANIES IN HUNGARY BASED ON THE DIRECT WITH THEM (Part II.)
Hajdu, Istvánné, Lakner, Zoltán, Bach Quo Manch
International companies are playing very important role in the modernisation
of the Hungarian food industry and in growing the sectors competitive power. Including 147
food industrial companies of different sizes and property relations located in Hungary
this essay is seeking answer to the following question: what kind of identities and
divergences can be found between the international large-scale companies and the
home-owned food industrial SMEs (Small and Medium-sizes Enterprises) concerning their
strategic development directions as well as their situation assessment. As a result it can
be stated that the evolvement of a certain labour division is getting more and more
conspicuous. Large scale companies are mainly aiming at the establishment of the global
enterprisal strategies in Hungary and their fundamental objective is to maximise their
market share not only in Hungary but also in the entice Carpathian basin. As regards SMEs,
they attach greater attention to meeting the local demands. It is explicitly positive that
the aspects of quality development are stressed at both types of enterprises.
LAGE DER MULTINATIONALEN
FIRMEN IN DER UNGARISCHEN LEBENSMITTELINDUSTRIE UND STRATEGIEN IM SPIEGEL DER DIREKTEN
ANFRAGUNGEN (Teil II.)
Hajdu, Istvánné, Lakner, Zoltán, Bach Quo Manch
Die internationale Firmen spielen eine beachtliche
Rolle in der Modernisation und in der Erhöhung der Konkurrenzfähigkeit der ungarischen
Lebensmittelindustrie. Mit Inklusion von 147 in Ungarn tätigen lebensmittelindustriellen
Firmen, von verschiedenen Grössen und in verschiedenen Formen des Eigentums, wird Antwort
darauf gesucht, welche Gleichheiten und Differenzen zwischen strategische Entwicklung,
Richtung und Lagebewertung von internationalen Grossbetrieben und ungarischen Klein- oder
Mittelbetrieben der Lebensmittelindustrie entdeckt werden können. Als Ergebnis der Arbeit
kann es gefunden werden, dass eine Art von Arbeitsverteilung immer stärker sich meldet.
Die Grossbetriebe streben nach die Realisation einer globalen Firmenstrategie in Ungarn.
Bei den Klein- und Mittelbetrieben ist ziel das Streben für die Erfüllung der lokalen
bedürfnisse. Es ist äusserst günstig, dass bei beiden Betriebstypen die Gesichtspunkte
der qualitativen Entwicklung den Akzent bekommen.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Hajdu lstvánné tanszékvez. docens,
Lakner Zoltán docens,
Bach Quo Manch
Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar,
Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék
H-1118 Budapest, Villányi u. 35-43.
|
Augusztus
- August
Gönczy Árpád, Molnár István
AZ
ÉLELMISZEREK OSZTÁLYOZÁSA
Gönczy Árpád
Az élelmiszereket általában az állati, növényi stb.
eredet, az élelmiszeripari és konyha-technológia műveletei alapján osztályozzák A
többféle eredetű anyagok felhasználásával készült élelmiszerek már nehezen
illeszthetők ebbe a rendszerbe. Az egyes szakterületek egyéb szabályok alapján
végzik az osztályozást. Ezek azonban néha az élelmiszer fogalom jogszabályi tartalmi
meghatározását mellőzik vagy ezekkel ellentétesek A jogszabályon alapuló
rendelkezéseknél ez megengedhetetlen, az enciklopédiáknál, lexikonoknál pedig
helytelen ismereteket ad.
CLASSIFICATION
OF FOODSTUFFS
Gönczy Árpád
Foodstuffs are generally classified according to their plant, animal
etc. origin as well as based on the operations of processing technologies. However,
foodstuffs made of raw materials with various origin can be hardly integrated into this
system. In other special fields the classification is arranged under different
regulations. But these classification systems sometimes neglect the legally essential
definition of the food concept or they are conflicting them. At the regulations based on
legal provisions it is inadmissible while in encyclopaedias it includes improper
information.
KLASSIFIKATION
VON LEBENSMITTELN
Árpád Gönczy
Die Lebensmittel werden im allgemeinen wegen ihrer tierischen-,
pflanzlichen-, usw. Herkunft und aufgrund der lebensmittelindustriellen- und
küchentechnologischen Verfahren klassifiziert. Die Lebensmittel, die mit Anwendung von
Materialen verschiedener Herkunft hergestellt worden sind, können nur schwierig in dieses
System engefügt werden. Die einzelnen Fachgebiete fűhren die Klassifikation nach eigenen
Regeln aus. Doch lassen manchmal diese die gesetzliche Inhaltsbestimmung ausser acht, oder
stehen im Gegensatz dazu. Bei den Verordnungen, die auf Rechtsvorschriften basieren, ist
das unerlaubt, und gibt bei Enzyklopedien und Lexikons unkorrekte Kenntnisse.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Gönczy Árpád, nyugdíjas okl. vegyész
és okl. gépészmérnök,
4027 Debrecen, Dózsa Gy. u. 11. 3/13.
|
A MINÖSÉG EVOLÚCIÓJA
Molnár István
A szerző bemutatja röviden az eszmetörténet azon fontosabb
állomásait ill. gondolkodóit, akiknek munkája során kialakult a rendszer, a
rész-egész problémától a kölcsönös egymásra hatáson át a nyitott rendszerig a
maga történetisége során. A minoséget mint hipotetikus deduktiv rendszert határozza
meg rendszerelméleti alapon, miután ez utóbbi kvalitatív mozgását is bemutatta.
Nyitott a rendszer, hisz a környezeti hatások nem hagyhatók figyelmen kívül Az
aktuális minőséget a peremfeltételekből kell levezetni.
EVOLUTION OF QUALITY
Molnár, István
The Author reviews in brief the most important stations and
thinkers whose activities contributed decisively to the establishment of the system from
the part-totality problem through reciprocity up to the open system as they followed
during its history.
Quality is defined on system theoretical basis as a hypothetical
deductive system having also described its qualitative development. The system is open
because environmental effects cannot be neglected.
The actual quality should be deduced from the marginal conditions.
EVOLUTION DER QUALITÄT
István Molnár
Es werden kurz die wichtigsten Stationen und Denker der Geschichte
der Epitomologie erörtert, durch deren Arbeit das System sich bildete, vom Problem
Teil-Gance durch die gegenseitige Wechselwirkung bis zum offenen System. Die Qualität
wird als hypothetisch-deduktives System auf systemtheoretischen Grund bestimmt, nachdem
die qualitative Bewegung des letzteren auch vorgestellt wurde. Das System ist offen, da
die Umwelteinwirkungen nicht ausser acht gelassen werden dürfen. Die aktuelle Qualität
muss auch den Randbedingungen abgeleitet werden.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Molnár István ny. minőségügyi főmérnök
Szabolcstej Tejipari Rt.
4400 Nyíregyháza, Orosi u. 29-31.
|
Szeptember
- September
Krász Ádám,
- Hodúr Cecilia, - Anne Morris ,- Godek Ferencné, - Peter
Smith, - Szabó Gábor
MÉTE ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA A
MILLENNIUM JEGYÉBEN
MOSONMAGYARÓVÁR, 2000.
Krász Ádám
A hagyományok ápolása és a MILLENNIUM jegyében
rendezte meg a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület (MÉTE) XIII.
Országos Tudományos Diákköri Konferenciáját 2000. április 26-án
Mosonmagyaróvárott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi
Kara. A MÉTE Tudományos Diákköri Konferenciák történetében e
Konferencia iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés: 5 felsőoktatási
intézmény 86 hallgatójának 80 előadása hangzott el a 7szekcióban
lebonyolított Konferencián. A színvonalas előadások kétkötetes kiadványban
jelentek meg. A Konferencia az élelmiszertudományi, élelmiszergazdasági,
élelmiszeripari szakemberképzés és a kutatói utánpótlás szempontjából
is fontos tudományos rendezvény, a szakmai műhelyek nemes vetélkedője,
tapasztalatokban és eredményekben gazdag a szakmai kapcsolatok elmélyítését
szolgáló Konferencia volt.
A mosonmagyaróvári konferencia is bizonyította, hogy
az élelmiszertudományi képzést folytató intézmények együttműködése
a 2000. január 1-én életbe lépett új felsőoktatási intézményi
struktúra keretei között is fontos és lehetséges.
MÉTE NATIONAL SCIENTIFIC STUDENTS' CONFERENCE IN THE
SPIRI'T OF THE MlLLENNIUM MOSONMAGYARÓVÁR, 2000
Krász Ádám
In the spirit of traditionalism and of the Millennium the
University of Western Hungary, Faculty of Agriculture organized the 13th
National Scientific Students' Conference of MÉTE (Hungarian Scientific
Society for Food Industry) on 26 April 2000 in Mosonmagyaróvár. During the
entire history of MÉTE national scientific students, conferences this
Conference attracted the most interest:
altogether 80 presentations of 86 students coming from 5
higher education institutions were delivered in 7 Sessions. These valuable
presentations were published in a Proceedings of two volumes. This
conference was a very significant meeting also from the points of view of
specialist training and researchers, reproduction in the field of food
sciences, food economy and food industry. As a notable contest of the
professional workshops this Conference was rich in experiences and results
sewing for the development of special human relations.
The Conference in Mosonmagyaróvár demonstrated that the
cooperation of institutions concerned with food scientific education and
training is possible and very important also within the new institutional
frameworks of higher education that was made effective on 1 January 2000.
MÉTE NATIONALKONFERENZ DES WISSENSCHAFTLICHEN
STUDENTENKREISES IM ZEICHEN DES MILLENNIUMS - MOSONMAGYARÓVÁR, 2000.
Ádám Krász
Im Zeichen der Betreuung von Traditionen und des
Millenniums wurde in Mosonmagyaróvár den 26. April 2000 die XIII.
Nationalkonferenz des Wissenschaftlichen Studentenkreises durch die Fakultät
für Agrarwissenschaft in Mosonmagyaróvár der Universität von West-Ungarn
organisiert. In der Geschichte der Studentenkonferenzen des Verbands MÉTE
konnte das höchste Interesse erlebt werden; in 7 Sektionen wurden 80 Vorträge
von 86 Studenten von 5 Hochschulinstitutionen auf der Konferenz abgehalten.
Die auf hohem Niveau abgefassten Vorträge werden in zwei Bändern
publiziert. Die Konferenz war reich an Erfahrungen und Ergebnissen und
diente die Themen der Lebensmittelwissenschaft, der Lebensmittelwirtschaft,
die Fachbildung und den Nachwuchs der Forschung, war ein edler Wettstreit
der Fachwerkstätten und diente zur Vertiefung von fachlichen Verbindungen
in der Lebensmittelindustrie. Die Konferenz bezeugte, dass die
Zusammenarbeit zwischen Institutionen, die eine Bildung in der
Lebensmittelwissenschaft ausüben, auch zwischen den Rahmen der neuen
Institutions-struktur welche den Januar 2000 ins Leben getreten ist, wichtig
und möglich sein kann.
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Krász Ádám
tanszékvezető
Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár
Élelmiszertudományi Intézet Tejgazdaságtani Tanszék
9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 15-17.
MINŐSÉG AZ ELŐÍRÁSOK TÜKRÉBEN
Hodúr Cecilia - Anne Morris - Godek Ferencné - Peter
Smith - Szabó Gábor
A paradicsom (Lycopersicum esculentum) a második
legnagyobb mennyiségben termelt zöldség a Földön (Thakur, 1995). Többek
között ez indokolja, hogy vizsgálódásunk mintájául választottuk.
Cikkünk megírását pedig az inspirálta, hogy egy, a Szegedi Élelmiszeripari
Főiskolai Kar, az University of Lincolnshire and Humberside, valamint a Központi
Élelmiszeripari Kutató Intézettel közösen elnyert TéT projekthez történő
adatgyűjtés során, a felkutatott magyar és nemzetközi szakirodalomban,
specifikációkban ritkán találtunk egyező, egyértelmű leírásokat,
meghatározásokat, sőt időnként ellentmondásos adatsorokra bukkantunk.
Ezek a tények mindenképpen a "szabályozás" hiányosságait
fedi fel, akár hazai, akár nemzetközi szinten.
Úgy gondoljuk, hogy szemelvényeink mindenképpen
hasznos mintául szolgálhatnak az ISO rendszerek üzemi szintű kialakításainak
idejében, illetve az Európai Közösséghez történő csatlakozási törekvésünkben.
Cikkünk megírásának célja csupán az volt, hogy szélesebb
körben megosszuk azokat a figyelemre méltó tapasztalatokat, melyeket egy
kutatási téma indításához szükséges adatgyűjtés során szereztünk.
A természetesen csak a cikkben megjelölt irodalmi forrásokat felölelő
adatgyűjtésünk nyomán szerzett, nyilvánvalóan nem kielégítő,
ellentmondásos adatsorok, meghatározások, hiányos módszertani leírások
késztettek ezen összefoglaló elemzés megírására.
Megállapításainkat a következőkben foglalhatjuk össze:
- Nincs világszerte elfogadott standard a paradicsom koncentrátumok
minősítéséhez és összetételének meghatározásához.
- Figyelemre méltó különbségeket találhatunk a jelenleg
használatban levő minősítő eljárások, standardok között is akár
még azonos országon belül is.
- A magyarországi helyzet semmiben sem különbözik a más országokban
tapasztaltaktól.
Jelen publikáció a magyar-brit kormányközi tudományos
és technológiai együttműködés keretében, az OMFB és külföldi szerződéses
partnere, a British Council támogatásával jött létre.
A 32. pontból álló irodalomjegyzéket az érdeklődők
megtekinthetik a Szerzőknél, illetve a Szerkesztőségben.
A szerzők neve, beosztása és címe:
Authors
Dr. Hodúr Cecilia PhD, főiskolai tanár SZTE, Szegedi Élelmiszeripari
Főiskolai Kar, Élelmiszeripari
Műveletek és Környezettechnika Tanszék
Dr. Anne Morris PhD,
lecturer University of Lincolnshire and Humberside Food Research
Centre,
Godek Ferencné tudományos munkatárs Központi Élelmiszeripari
Kutató Intézet
Dr. Peter Smith; senior lecturer University of Lincolnshire
and Humberside Food Research Centre,
Dr. .Szabó Gábor Cse, egyetemi tanár SZT'E, Szegedi Élelmiszeripari
Főiskolai Kar, Élelmiszeripari Műveletek és Környezettechnika
Tanszék, Szeged
QUALITY IN THE LIGHT OF RULES AND REGULATIONS
Hodur, Cecilia - Anne Morris - Godelk Ferencné - Peter
Smith - Szabó, Gábor
Purpose of this article was only to distribute as widely
as possible those remarkable experiences which were gained during our
collection of information in order to launch a research project. 'Ihe
obviously unsufficient and contradictory figures, definitions and deficient
methodological descriptions that were encountered during our collection
activities covering of course exclusively the references listed in this article
forced us to present this comprehensive analysis.
Findings could be summarized as follows:
- There are no world-widely accepted standards for the qualification of
tomato concentrates as well as for the determination of their
composition.
- Remarkable differences can be found among the qualification processes
and standards being in use today even within the same country.
- Situation in Hungary does not differ in anything from that in other
countries.
This publication was created within the framework of the
Hungarian-British intergovernmental scientific and technical co-operation
supported by OMFB (National Technical Development Committee) and its foreign
contracted partner, the British Council.
QUALITÄT AUS SICHIT DER VORSCHRIFTEN
Cecilia Hodur - Anne Morris- Ferenené Godek - Peter Smith
- Gábor Szabó
Ziel unserer Arbeit war die Mitteilung von jenen
wichtigen Erfahrungen in einem weiteren Kreise, die wir bei Ansammelung von
Angaben beim Anfang der Forschung eworben haben. Unsere Feststellungen können
in den folgenden zusammengefasst werden:
- Es gibt kein in der Welt akzeptierter Standard zur Qualifikation und
zur Bestimmung der Zusammensetzung von Tomatenkonzentraten
- Es wurden beachtungswerte Differenzen zwischen den gegenwärtig
angewendeten Qualifiziermethoden und Standarden, auch binnen demselben
Land gefunden.
- Die Lage in Ungarn ist gar nicht verschieden von den Erfahrungen in
anderen Ländern.
Die Publikation wurde im Rahmen der Ungarisch-Britischen
Wissenschaftlichen und Technologischen Regierungszusammenarbeit mit Unterstützung
des Komitees OMFB und seines ausländischen Vertragsparners die Britisch
Council erarbeitet und herausgegeben.
OKTÓBER
NOVEMBER
DECEMBER
BIOFUELS,
POSSIBILITIES AND PROBLEMS
Réczey, Istvánné
In our days the renewable raw materials and biofuels
are concerned not only in scientific conferences and studies, but we are
already meeting them in radio and television broadcasts as well as in the
daily papers at all times and in all places. However, what are these
renewable raw materials and biofuels and what is the reason that they are
dealt with in such an intensive way?
BIOTREIBMITTEL, MÖGLICHKEITEN UND
PROBLEME
Frau I. Réczey
Wir hören in unseren Tagen nicht mehr nur auf
wissenschaftlichen Konferenzen über den sich verneuernden Rohmaterialen,
über Biotreibmittel und wir lesen nicht nur in wissenschaftlichen
Arbeiten darüber, sondern treffen wir uns auf Schritt und Tritt mit
diesen Begriffen in den Rundfunksendungen, in dem Fernsehen und in den
Zeitungen. Was sind diese sich erneuernden Rohmaterialen, Treibstoffe und
warum werden sie so intensiv behandelt?
A szerző neve, beosztása és címe:
Author
Dr. Réczey Istvánné
egyetemi
docens
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Mezőgazdasági Kémiai
Technológia Tanszék
1521 Budapest Szt. Gellért tér 4.
ast
revised: 2001.02.02.
.gp.